Mit esznek a papagájok? Ja.., hogy nem csak azt?!

2017-12-19T19:04:56+00:00

Mikor gyerek voltam, gyakran mondták nekem: Az vagy, amit eszel. Utáltam a zöldségeket és a húsokat, ellenben, mint minden gyerek, imádtam a süteményeket, édességeket, és a jégkrémet. Mindig kaptunk desszertet, de csak miután megettünk mindent a tányérról.

Zöldszárnyú ara

Mikor én elkezdtem anno a madarak tartását, a táplálást illetően nagyon hiányos és kevés információ volt elérhető. Elég általános etetési módszer volt a napraforgó, szeklice alapú magkeverék, kiegészítve egy kis almával, néha egy falat répával, vagy endíviával. Az utóbbi 40 évben jelentős ütemben fejlődött a papagájtartás, így már tudjuk, egy egészséges papagáj alapfeltétele, a megfelelő etetés – ami ennél jóval összetettebb. Hogy megértsük az etetés fontosságát, tekintsünk egy kicsit a vadonba, ahol ezek a madarak a legkülönfélébb dolgokkal táplálkoznak. Egy tanulmány alatt, amit 1985 és 1989 között végeztem Argentína, Paraguay és Brazília déli részén, 59 különféle dolgot jegyeztem fel, amit megfigyeltem, hogy a Maximilian papagáj (Pionus maximiliani) fogyasztott, 61-et, amit a Kékhomlokú amazon (Amazona aestiva), és 17-et, amit a Kékhomlokú aratinga Thectocercus acuticaudatus). Ez utóbbi megfigyelése nem volt fő célpontom, csak közben felírtam.

Királypapagáj tojó

A kiválasztott ételek a legtöbb zsírt a fészkelés ideje alatt tartalmazták, egyébként már akkor ették, amikor hozzáférhettek, vagy amíg ki nem merült a készlet, esetleg találtak egy jobbat. Az élelmiszerek listája nem teljes, és az évek során még sok mindent hozzáírtam. Rájöttem, hogy a fakéreg fontos szerepet játszik a papagájok méregtelenítésében, ahogyan azt majd később ki is fejtem, sok általuk fogyasztott elem mérgeket tartalmaz. Ha általánosítani akarnék, akkor azt mondanám, hogy a papagájok soha nem egyetlen élelmiszeren élnek, hanem ha tehetik, túlnyomórészt élnek az egyiken, amit a többivel kiegészítenek – és ez sokszor változó.

A terepen megfigyelt viselkedések szerint a papagájok fogyasztanak hajtásokat, leveleket, fakérget, rügyeket, virágokat, „hüvelyes terméseket”, gyümölcsöket és magokat. Alkalmanként fehérjeforrásként kisebb gyíkokat, és más madárfiókákat. Érdekes, hogy a bőgőmajmok friss ürülékéből is csipegetnek. Egyes papagájok lyukakat ásnak, vagy a rothadó fakérget szedik fel, hogy lárvákhoz jussanak.

Megfigyeléseim szerint különböző fajok, különböző „elemeket” vesznek célba, amit csak ők fogyasztanak. A zöldszárnyú arák (Ara chloropterus) például kemény pálmamagvakat esznek, míg a sárgaszárnyélű arák (Ara macao) a csonthéjas pálmaterméseket keresik, amiket könnyebb feltörni. Úgy tűnik, a makaók csőre nehezen vagy képtelen feltörni a legkeményebb diókat. Ez a tulajdonságuk lehetővé teszi számukra, hogy ugyanazon élőhelyen foglaljanak helyet, miközben nem versenyeznek egymással az elérhető táplálékokon, a pálmamagok sokféleségének is köszönhetően.

Sárgaszárnyú arák – Ara macao

Bizonyos élelmiszerek egész évben rendelkezésükre állnak az év nagy részében, de van, amit csak a fiókák egy bizonyos fejlődési szakában etetnek, vagy esznek az év egy bizonyos időszakában, mint pl. amikor a kicsik éppen kirepülni készülnek, vagy akkor, mikor más források szűkössé válnak.

A papagájok által fogyasztott elemek nagyon kellemetlen ízűek a mi számunkra. A copey clusia sp. (fügeféle?), sok pyrrhura és a touit nembe tartozó papagáj kedvence.  Megkóstoltuk, de nem tudtuk megérteni, mi annyira vonzó ebben a fanyar ízű gyümölcsben a papagájoknak. Ez a növény széles körben elterjedt Floridában. Mikor a madaram csak meglátják, hogy a kezemben van, egyből láthatóan izgatottá válnak. Hogy mi ebben olyan vonzó, az meghaladja a képzelőerőm.

Ugyanez vonatkozik a vörös mombinra (Spondias mombin), amit a papagájok akkor imádnak igazán, mikor még zöld. Csak egy bizonyos időben, nem túl hosszú ideig etethető, de nálam ezt is kapnak, ha elérhető. Gyorsan megeszik a keserű gyümölcshúst, majd órákig játszanak a csőrükben a maggal. Ez a gyümölcs sok vadon élő papagáj tápláléka, de inkább akkor, amikor még zöld, nem pedig akkor, mikor sárga, narancssárga, ízletes, édes és érett.

A növényekben, konkrétan az éretlen magvakban, gyümölcsökben, virágokban és hüvelyekben fellelhető mérgek feladata, hogy távol tartsa azokat az állatokat, amik meg szeretnék enni őket. Úgy néz ki, a papagájokra viszont nincsenek hatással, és bőségesen fogyasztják őket. A papagájok nem várják meg, míg megérnek a magok vagy gyümölcsök. Nem várnak addig, hogy osztozniuk kelljen rajtuk a majmokkal, gyümölcsdenevérekkel, és más emlősökkel, madarakkal.

A papagájok legyűrik ezeket a mérgeket bizonyos agyagok, fakérgek, vagy bromélia félék fogyasztásával. Hogy a papagájok hogyan tanulták meg ezeket fogyasztani az a természet egyik nagy titka.

Zöldszárnyú arák

Szóval… Nagyon érdekes, összetett téma a vadon élő papagájok diétája. Akár egy nagy könyvet is teli lehetne írni vele. A rövidség kedvéért, az információ a következőképp foglalható össze: A papagájok temérdek élelmiszert ismernek és esznek. Opportunista evők (azt eszik, ami rendelkezésükre áll), de elkerülnek bizonyos élelmiszereket bizonyos időpontokban. Egyes fajok szükségletei eltérőek, és bizonyos részeiben az évnek, speciálisan táplálkoznak, ami arra utal, hogy fogságban nem ragaszkodhatunk csak egyetlen féle, egész évben adható, minden fajra alkalmazható monoton etetési módszerhez.

Hogyan lehet a vadonban megfigyelt hasznos információkat exportálni a fogságban tartott papagájok étrendjéhez? Erre az alapján fogok válaszolni, hogy 40 éve madarászok és tenyésztek, és jelentős terepmunkát végeztem minden kontinensen, ahol a papagájok természetes élőhelyeiken megtalálhatók. A saját információim fényévekre vannak a teljestől, de valószínűleg nagyban kielégítik a papagájok igényeit.

Manapság (2015) a pelletek (extrudált táplálék) nagyon népszerűek. Sok gyártó azt reklámozza, hogy ez az étrend teljes, és az étrend 90%-át kell, hogy képezze. Azt javasolják, hogy ha kiegészíted mással, a táplálkozási egyensúly felborul. A megfigyelések arra utalnak, hogy a madarak képesek túlélni csak pelleten és vízen. Ez minden bizonnyal jobb, mint egy rosszul összeállított, zsíros, hiányos száraz magkeverék, de valóban ez lenne az ideális a hosszú távú fizikai, és mentális egészséghez? Mivel a legtöbb papagáj hosszú életű, egyszerűen nem tudják, milyen hatással lesz rájuk ez az étrend egészségügyi szempontból, több generáción át.

Ez a pellet. Kinézetre olyan mint a kutyatáp. Extrudált eleség = Sok darált kaja egyben.

Ott van még a pszichológiai része az etetésnek. Nézz meg akármilyen vadon élő papagájt, és rájössz, milyen gyorsan megtanulják felfedezni a környezetüket, és jelentős időt töltenek az ehető ételek felkutatásával, kibontásával.

A barnafejű hollókakadu (Calyptorhynchus lathami) erős, tömzsi csőrével képes feltörni gombostűfej nagyságú parányi magvakat, amit előtte egy „hozzáférhetetlen” tobozból bányászik ki. A pálma kakadu (Probosciger aterrimus) sok Pandanus fát felkeres élelemért, annak ellenére(!), hogy könnyen kielégíthetné az étvágyát egy helyen.

A vadon élő papagájok hosszú órákat töltenek az élelem felkutatásával, és az étkezéssel. A pellet minden erőfeszítés és gondolkodás nélkül fogyasztható. A természetes viselkedésük ellen megy. A táplálékot nem keresik, törik fel csőrrel, szedik ki a nyelvükkel, és távolítják el a nem kellő darabokat.

A második aggodalmam a pellet diétával, hogy szinte kivétel nélkül a baromfik táplálkozási szokásaik/ vizsgálataik alapján állították össze. A papagájok viszont sokban különböznek a tyúkoktól, amelyeket húsukért (pár hónapos korukig), és tojásaikért (2 éves korukig) tenyésztenek. A papagájok hosszú életűek, lassabban nőnek, hónapokig szülői gondozásra szorulnak, míg önállóak lesznek, és nem talajlakók – a baromfik totális ellentéte.

Az eddig leírtakra hivatkozva, nem hiszem, hogy a teljes pellet alapú diéta ideális lenne. Szerintem nem kellene, hogy a napi adag 60%-ánál többet tegyen ki. A fajnak megfelelő méretű pelletet válasszunk, hogy elkerüljük a pazarlást. A „fenntartó” (sok csomagoláson angolul jelezve: maintance) pellet megfelelő választás kedvencként tartott madaraknak alacsonyabb fehérje tartalmuk miatt. A magasabb fehérje és zsírtartalmú pellet (angol: breeding) olyan madarak számára javasolt, amiket szeretnénk tenyésztésbe fogni.

Ha a pellet nem megfelelő táplálék, a száraz magkeverék jobb? A válasz egy hangos nem. Egy diéta, főként napraforgó, szeklice és mogyorófélékkel, kiegészítve almával, 1-2 féle zöldséggel, rettenetesen kevés a hosszú távú, egészséges fenntartáshoz.

Teljes spektrumú eleség

Egyesek azt állítják, hogy a papagájok túlélnek pelleten, és sikeresen tenyésztették őket több generáción át. Ezen a ponton nem is tudok vitatkozni. Az 1800-as években úgy vélték, a papagájoknak nincs szükségük vízre. Néhányan kibírták így némi ideig, de a nélkülézés nem volt egészséges. Ugyanez a helyzet a száraz magkeverékkel, kiegészítve 1-3 féle gyümölccsel. Ezek a diéták végül valamilyen hiányossághoz, alultápláltsághoz, és betegséghez vezetnek, ami magyarázatot ad a lecsökkent átlagéletkorhoz. A pellet alapú diéta valóban jobb, mint a magkeverék alapú, de mindegyik megköveteli a jelentős kiegészítést.

A ma kapható száraz magkeverék mixek képesek leküzdeni bizonyos hiányosságokat, ellenben a régi, néhány magos mixekhez képest, viszont az apró magvakat – tapasztalat szerint – nem fogják megenni, mert a nagyobb magvak közé beesnek, leesnek a tál aljára, és elkeverednek a maghéjakkal. Ha kevesebb mennyiséget adunk belőle ez valamelyest elkerülhető, de inkább akkor is ott fogják hagyni. A vitaminokkal bevont magok jóformán használhatatlanok. A papagájok nyelve száraz, és a külső maghéjakat nem eszik meg. Azoknak a madarászoknak, akik száraz magkeverékkel etetnek, azt tanácsolom, a magkeverék a napi adag 60%-ánál ne tegyen ki többet.

Különböző fajoknak különböző száraz magkeverék mixeket adjunk a hulladék elkerülése, és a tápanyag szükségleteik figyelembevételével. Az amazonoknak és a rózsás kakadunak (Eolophus roseicapillus) vagy olyan madaraknak, amik hajlamosak a zsírmájra, mint a barátpapagáj (Myiopsitta monachus) alacsony zsírtartalmút. Magasabb zsírtartalmút a jákóknak (psittacus erithacus, p. timneh) és az aráknak.

Az elhízásra hajlamos fajoknak lehet keverni kis mennyiségű csíkos napraforgót és szeklicét a búza, cirok, hántolatlan rizs, kukorica, zab, hajdina, és hasonló méretű magok közé. Mindkét csoporthoz ajánlom, hogy keverjünk némi pelletet a változatosság kedvéért. A pellet diétán élőknek is érdemes néhány szem napraforgót és szeklicét keverni a keverékhez. A használt pellet mérete igazodjon a madár csőréhez. A nagyobb méretű pelletből sok vész kárba, egy kisebb madárnál. Hullámos papagájoknak adhatunk japán, vörös, sárga és fehér kölest, hántolt zabot, lenmagot, kanári magot. Az keverék összetétele napról napra változhat.  Ennek az etetési módszernek a lényege az, hogy a madár egy idő után ne válogasson, hanem egyen meg mindent.

Rózsás kakaduk – Ez a faj különösen érzékeny a túl sok olajos magra

Azoknak a fajoknak, amiknek több zsírra van szükségük, a keverékbe teszünk dió és mogyoróféléket. Az aráknak adunk pekándiót, mogyorót, mandulát, makadám és brazil diót, közönséges diót. Az aráknak nem, de a jákóknak feltörjük őket (dió, mogyoró, mandula). Mindig aggódok az alfatoxinok miatt, különösen a földimogyorónál és a brazil diónál. Ezekből csak hántolva, emberi fogyasztásra alkalmas minőségben vegyük meg. Az alfatoxinok szabad szemmel nem láthatóak, ezért próbáld meg beszerezni a lehető legbiztosabb helyről, ahonnan csak tudod. Néhány cég végez vizsgálatokat erre, és a csomagolásra is ráírja.

Az áztatott magvak, vagy csíráztatott magvak, és főtt babok keveréke több tíz évre nyúlik vissza.  Dr Raymond Kray fejlesztette ki, és még mindig ő és sokan mások így etetnek, akiknek madarai ma már aggastyánok. Tudok 2 sárgafejű amazonról, sárgatarkójú amazonról, akik több mint 40 éve élnek ezen a koszton, és ránézésre teljesen egészségesek. Ez a diéta egyenlő arányban tartalmaz főtt babot, friss vagy fagyasztott kukoricát, kutyaeledelt, és barna rizst. Véleményem szerint a kutyaeledel magas vastartalma egyes madarakra halálos lehet, és a szennyeződések/ kórokózók állandóan jelenlévő kockázatot jelentenek. A penészedés szintén jelentős kockázat, ha ez a keverék egész nap a madarak táljában van.

Mungóbabcsíra

Gyerekkoromban, ahogyan azt a cikk elején is írtam, utáltam a zöldségeket és a húsokat. 2 választásom volt: megeszem az elém rakott ételt, vagy éhes maradok. Inkább megettem. A különbség az, hogy a madarak nagyon makacsok. Kezdetben minden új dolgot elutasítanak, de a kitartás és a találékonyság az arányokkal, mindig eléri a sikert. A több mint 40 év alatt egyetlen, ismétlem EGYETLEN madárral találkoztam, amit nem bírtunk rávenni, hogy széleskörűbben táplálkozzon.

Sok gyom kitűnő táplálékforrás, amivel kreatívan le is tudják foglalni magukat a papagájok. Ilyen a gyermekláncfű, a tyúkhúr, és még sokan mások, amit a gyökereikkel együtt is adhatunk. Az egyetlen kikötés, hogy olyan helyről szedjük őket, ami vegyszer és műtrágyamentes.

A termesztett gyümölcsök általában egyre édesebbek, hogy megfeleljenek a mi ízlésünknek. Ez azt jelenti, hogy mostanra sok alma egyetlen kilójában kb. 160 gramm cukor van. 50 éve a cukortartalma kevesebb volt, mint a fele. Ugyanez elmondható a szőlő, körte, őszibarack, narancs, stb-ről. Ha megnézed a vadon termő gyümölcsöket, amiket a papagájok fogyasztanak, csak nagyon kevésnek magas a cukortartalma, és nagyon ritkán fogyasztják akkor, mikor a legmagasabb a cukortartalmuk az érési ciklusban. Mint ahogyan kezdetben is írtam, sokkal jobban preferálják az éretlen gyümölcsöket. A spanyolországi Sevillában láttam kis sándor papagájokat (psittacula krameri), amint az elképzelhető legkeserűbb narancsból lakmároztak, miközben egy édes mandarin fa is volt a közelben.

Trópusi gyümölcsöket adhatunk. Ugyan magas a cukortartalmuk, de tápanyagban gazdagok, ezért úgy gondolom, ez éppen elég indok, hogy használjuk őket. Kísérletezni nyugodtan lehet a mangóval, papayával, guavával, kaktusz gyümölccsel, karambolával, stb. Ez a lista elég hosszú, és régiónkként változik.

Friss gyümölcsök

A zöldségek nagyszerű kiegészítők, és jobban preferálom őket, mint a gyümölcsöket. Erős paprika, okra, répa, cékla, zöldbab, brokkoli, friss zöldborsó, főtt kukorica, sütőtök, édesburgonya, jicama, és még sok más lehet a menü része. Zöldeleségként endívia, spenót, cikória, a cékla és a répa zöldje.

A zöldségeknél két kikötésem van. Néhány zöldség, név szerint a spenót, mángold, cékla zöldje, és a kelkáposzta tartalmaznak oxalátokat, amik rossz hatással lehetnek a kálcium felszívódására. Ezért kis mennyiségben használjuk őket, de soha ne hagyjuk ki a menüből, mondjuk egyszer egy héten. Néhány zöldség jobb párolva/ főzve, mint nyersen. A répának így nő a béta-karotin tartalma, a brokkoli, karfiol és kelbimbó pedig elveszíti pajzsmirigy gátló tulajdonságait, ha melegítik. A párolás jó módszer, de a lényeg az, hogy a zöldség ne forrjon kásává. Miután megfőtt, ebben a vízben főzhetünk a papagájoknak barna rizst, teljes kiőrlésű tésztát.

A csíráztatott, vagy áztatott magvak is kitűnő kiegészítők. A száraz magokat csak egy tál vízbe kell tennünk 8-10 órára, aztán átmosni, leszűrni, és hagyjuk állni egy ideig. Napi 3-4x mossuk át őket, hogy nedvesek maradjanak, és ne fertőződjenek. Magoktól függően 1 nap után már láthatóan kezdenek is csírázni. A csírázás során a magok tápanyag összetétele megváltozik, hogy elinduljon a növekedési folyamat. Használhatunk a keverékben zabot, kölesféléket, szeklicét, napraforgó, mungó és adzuki babot, lencsét, borsót, csicseriborsót, hajdinát, cirokféléket, salátamagot, stb.

A nem mérgező virágok, gyomok, fürtös kölesek, leveles ágak jó kiegészítők, amikkel el is szórakoznak az evés mellett.

Sok papagájfaj eszik virágot is

Gyümölcsök, zöldségek, főtt ételek etetésekor 2 fontos pontot kell szem előtt tartani. Az első, hogy könnyen romlanak, ezért helytől függően, de ésszerű időn belül el kell venni előlük, a második, hogy (nem csak) a romló étel vonzza a szárnyas repkedő rovarokat, és a hangyákat is. Ezeket külön tálakban tesszük ki, és mikor kicseréljük, a helyére kerül a száraz magkeverék és a pelletek, plusz a nem romlandó kiegészítők.

Minden madártartó napi kihívása a változatos etetés. Én általában fogok egy tollat és egy papírt, aztán megtervezem a heti menüt. Figyelembe veszem a helyben termő növényeket, és a madarak szükségleteit. Hogyan veszel rá egy madarat, hogy mindent megegyen? A kivételes eseteket leszámítva, lefekvés előtt elveszünk minden ételt a madaraktól. Nincs előttük száraz magkeverék, és más semmi. Reggel, mikor már nagyon éhesek, tálaljuk a főtt (romlandó) keveréket, és csak egy idő múlva kerül eléjük megint a száraz keverék és a pellet. Az elején makacskodhatnak, de idővel nekilátnak mindennek. A cékla és a répa színe valamiért jobban beindítja őket, hogy az ételhez nyúljanak.
Minden reggel érdemes új ételekkel próbálkozni, hiszen ilyenkor a legéhesebbek, és fogékonyabbak minden újat kipróbálni. A zöldségeket és a gyümölcsöket hámozva és felszeletelve adjuk nekik. Figyelj arra, hogy a keverék ne úgy nézzen ki, mint egy felismerhetetlen kása, amiben minden van, ami létezik, mert azt a madarak sem fogják díjazni.

Végül a nagy GMO kérdés (genetikailag módosított élelmiszer). Ha lehet, én próbálom őket elkerülni, de nem minden élelmiszerről jutunk hitelesített forráshoz. Volt egy tanulmány, hogy a tenyésztés során nem volt különbség, a kétféle lehetőség közül, bár én nem nagyon lettem meggyőzve erről. Ezért ha lehet, elkerülöm. Ez egy személyes döntés és nem szabály, amit be kell tartani.

Mikor etetésre kerül a sor, legyél nyitott, kreatív, és tedd bele azt az extra munkát, amitől a madaraid egészségesek lesznek, tollaik fényesek, és intenzív színűek lesznek.

Köszi: Tony Silva
Képek: 1,2,3,4,5,6,7,8,9