Carolus Linnaeus (Linné) 1758-ban jelentette meg szisztematikus listájának 10. kiadását. A Systema Naturae úgy tett rendet a fajelméletben, hogy bevezetett egy generikus és egy specifikus nevet, vagyis létrehozta az úgynevezett kettős nevezéktant; ez a 10. kiadás tekinthető az állattani nevezéktan kiindulópontjának. Ez a szemlélet világszerte lehetővé tette a tudósok számára, hogy ugyanazt a fajt ugyanazzal a névvel jelöljék. A köznapi elnevezések használata ugyanis borzasztóan megtévesztőnek bizonyult, mivel minden országban másképp nevezték ugyanazt a fajt. Ez a máig használatban lévő tudományos alapelv kétségtelenül nagy fejlődést hozott a tudományba.

Linné a Systema Naturae 101. oldalán egy Psittacus aestivus nevű madarat említ, amely elnevezés generikus része a papagájra utal, a specifikus pedig egy, a nyár színeire emlékeztető madárfajt  jelöl: a modern aestiva szó a latin aestivus melléknév nőnemű alakja, a Psittacus generikus név pedig akkoriban valamennyi papagájalakút magában foglalta. A fajt Amerikából származóként azonosították, és vagy egy festményen lévő ábrázolása után, vagy pedig egy tengerész által kedvencként behozott madárról kapta a nevét. Mivel nem jelöltek meg típuspéldányt, soha nem fogjuk megtudni, hogy mi volt ennek a leírásnak az alapja.

A Systema Naturae 101. oldalán lévő latin bejegyzés a következőképpen hangzik: Habitat in America.
“Corpus magnitudine Columbae, viride, dorso adsperso pennis luteis. Facies flava. Frons caerulea. Vertex albidus. Rectrices virides apice pallidiores: 1.2.3. bafi interior rubrae; at I et am lutere exterior caerulea. Humeri fulvi s. sanguinei. Remiges primores nigrae apice caerulescentes, latere exterior virides; secundariae anteriores latere extensive versus bafin rubrae. Rostrum nigrum.

A leírás egy különösen érdekes mondatot tartalmaz: a Latin Humeri fulvi s. sanguinei jelentése „piros és sárga színű vállak”. Ez a néhány szó lényeges a cikk szempontjából, a továbbiakban részletezett okok miatt. C.E. Hellmayr mintegy 200 évvel Linné után a típust „dél brazil”-ként jelölte meg Az Amerikai Madarak Katalógusa c. művében. Ez a másik fontos pont. A típuspéldány az az egy egyed, amelyet egy faj megjelölésére használtak, és amelyet más, ugyanazt a fajt és osztályzást tartalmazó munkák referenciaként említettek. Linné egy zöld tollazatú madarat azonosított, amelynek a feje sárga és kék, a szárnyhajlata pedig piros és sárga. A szárnyhajlat színe lett az egyetlen azonosításra alkalmas jellemző, amely elkülönítette az első megnevezést a később 1896-ban Berlepsch által Chrysotis aestiva xanthopteryxként ismertetett alfajtól. (A Chrysotis generikus nevet Amazonával helyettesítette J.L. Peters A világ madarainak listája c. munkájában 1937-ben.)

Berlepsch a xanthopteryx elnevezést a szárnyhajlatban lévő sárga tollak miatt adta a madárnak. A xanthopteryx típus a bolíviai Beniben fekvő Bueyesből származott.

Későbbi ornitológiai munkák finomították az elterjedési területet: az aestiva első névvel rendelkező madarak az északkelet brazíliai Pará, Tocantins, Piauí, Bahía, Minas Gerais, Goiás és Mato Grosso államokban honosak, néhányan pedig a São Paulo és Paraná területének egy részén. A xanthopteryx az aestiva területétől délre és nyugatra honos, vagyis délnyugat Brazíliától kelet-Bolíviáig, Paraguayon át észak-Argentináig húzódó területen. E hatalmas területen belül színvariációkat várnánk, különösen a kék és a sárga tartományokban. A gond az, hogy valójában a két eltérő, könnyen elválasztható alfajról alkotott feltételezések valótlanok. Valójában az aestiva és a vica versa területének mélyén és a széles kontakzónában is találhatunk xanthopteryx jegyeket hordozó madarakat. Valamint ott van Linné leírása is, amely egyértelműen a kontaktzónából származó madarakra utal, és amelyet Hellmayr is megerősített több évtizeddel később, ugyanis az aestiva területét a két alfaj kontaktzónájába eső területként írta le. A szárnyak végén lévő széles körben elfogadott piros (és kizárólag piros) szín, amely az aestiva megkülönböztetését segítette, Linné leírása helyett nem fenntartható.

A köznyelvi elnevezés is sok problémát okoz. Az aestivát elméletileg a kékhomlokú amazonnak, a xanthopteryxet pedig a sárga szárnyú amazonnak kellene hívni, a xantho=sárga, pteryx=szárny tükörfordítáa szerint. A madártenyésztők számára is gondot okozott az alfajok azonosítása, és tipikusan minden madarat angoul kékhomlokú amazonnak neveztek.

Ebben a cikkben egy meglehetősen nehéz témára próbálok fényt deríteni.Először is felvázolom a problémákat, aztán pedig tárgyalom őket.

A felmerülő kérdések:
1.Mivel a Linné által megjelölt példányt nem tudjuk megvizsgálni, ezért fogalmunk sincs, hogy a piros és sárga szín mekkora terjedelmű a szárnyhajlaton, és arról végképp nem, hogy milyen a madár morfológiája (később tárgyaljuk). Linné leírása egyértelműen kizárja az Európában Bahiának nevezett és a Brazíliában Auáként (kiejtése: a-wah) ismert típust, amelynek a szárnyhajlata piros, vékonyabb, de izmosabb testalkatú, és nemek szerinti kétalakúság jellemzi (a hímek alapszíne a piros a nyaki tollakon), színösszeállítása pedig majdnem állandó: a sárga (ami változó kantár alakot formál) aranyszínű, míg a kék halványkék, a fedőtollazat pedig halványabb zöld. Itt Auáként említem most ezt a típust, amely a legelterjedtebb eredeti brazil elnevezés, a Bahia (ahogyan Európában nevezik) egy északkeleti brazil tartomány neve, amely e jellegzetes típus szélesebb elterjedési területének csak egy kis részét fedi le. Vajon a Linné által használt madár (ahogyan a leírásból is következtethetünk) a piros és sárga jellemzés és a típus későbbi Dél-Brazíliához történő társítása miatt a kontaktzónának egy hibrid példánya lehet?

2.Az Auáként említett típusnak vannak elszigetelt populációi is (pl. Serra das Capivaras és Serra dos Confuçoes, Pauí), valamint a tipikus aestivával kapcsolatban álló más populációi is, amelyekkel könnyen hibridizálódik. Vajon a bahiai populáció eléggé eltérő ahhoz, hogy külön fajként vagy alfajként kerüljön besorolásra? A molekuláris genetika szerint vajon különbözik az aestiva más megjelenési formáitól?

3.Az aestiva és a xanthopteryx kontaktzónája széles, és még az aestiva legészakibb elterjedési területén is lehet sárga szárnyvégű egyedeket találni, mint például a Belém do Pará és Aragarçasból, Caldas Novas, Araguacema és Nova Roma in Goiásból származó példányok, amelyek a Museu Nacional in Rio de Janeiroban, és a Museo de Zoologia de São Pauloban lévő archivumban fellelhetőek. Vagy ilyenek például a bahiai vadászoktól a brazil hatóságok által elkobzott egyedek is. Ez vajon azt jelenti, hogy ez a faj olyan változatos, hogy lehetetlen elkülöníteni egyes típusait, és az egy egyedből álló faj koncepció jellemzi?

4.Van-e állandóság a megjelenésben a különböző földrajzi területeken, vagy valamennyi populációban más a fejen lévő sárga és a kék szín terjedelme, valamint a piros és a sárga vagy mindkét szín megléte a szárnyvégeken?

5.Milyen a kékhomlokú madarak egyedeinek megjelenése, amelyek arcáról majdnem (vagy teljesen) hiányzik a sárga szín, és megtalálhatóak ezek Dél-Brazília más területein? Különböznek-e ezek az argentín Salta és Jujuy tartományokban honos Sierra de Santa Bárbara egyedeitől? Vagy ezek egy még leíratlan alfaj képviselői?

6.Végül, hogyan kezelje az ember azt az egyértelműen helytelen nevezéktant, amelyben Linné aestiváról szóló leírása inkább egy xanthopteryxre illik?

Az Amazona aestiva osztályozástani helyzetének tisztázására irányuló próbálkozásaim során eljutottam a brazil, az amerikai és az európai múzeumok archívumaiba, amelyek eredményeképp végül vadon élő és kedvencként háziasított példányokat vizsgáltam az elterjedési terület valamennyi részén. Az argentín Antonio Chacónnal is felvettem a kapcsolatot, aki több mint 45 éven át kereskedett vadon vagy fogságban tenyésztett egyedekkel, és egy értékes szakvéleményt készített számomra. Valamint felkerestem a rendkívül nagytudású, az Amazona aestivára specializálódott brazil madártenyésztő Renato Costát is. Az itt kifejtett aktuális álláspontom nincs kőbe vésve, és valószínűleg a jövőben változni is fog, ugyanakkor ez egy 30 éves gyüjtőmunka eredménye.

A magyarázat:
1.Az1600-as évek elejétől az 1700-as évekig Brazília fő exportcikke a cukor volt, amit a bahiai Salvador kikötőjéből indítottak útjára, valamint a cukor és különböző ásványkicsnek, amiket Rio de Janeiróból; Salvador 1763-ig volt Brazília fővárosa, amikor is az akkor még kevésbé jelentős Rio de Janeiro átvette a helyét. A cukrot és ásványkincseket fuvarozó hajókon más árucikkeket is szállítottak az országból, többek között élő madarakat. A spanyolországi sevillabeli Indies archívumában fellelhetőek hajós árujegyzékek, amelyek a trópusokra utazó tengerészek személyes dolgait is tartalmazzák. Ezek közül néhány tartalmaz személyes árucikkekknek minősülő élő papagájokat. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a Linné által leírt papagájt egy tengerész hozta Európába, aki azt házi kedvencként értékesítette. Az egyik lehetőség, hogy a madarat festményen örökítették meg gazdájával együtt, (az akkori szokások szerint), és aztán ez szolgált a fajok leírására. A másik lehetőség, hogy Linné egy általa látott élő példány, vagy kikészített bőr alapján írta le a fajt. Bármi is legyen a forrás, nem áll rendelkezésünkre, hogy felülvizsgáljuk. Ugyanakkor nagy valószínűséggel ez az elterjedési terület déli részéről vagy még valószínűbb, hogy a Rio de Janeirói kikötőhöz közel fekvő kontaktzónából származó madár, (mivel a Linné által azonosított madár erre emlékeztet, és Hellmayr is utalt rá).

2.Az Auá véleményem szerint a legszembetűnőbb, legelkülöníthetőbb megjelenésű. Arányosabb az alakja, és mindig halványkék a homloka, amelyet aranysárga kantár alakú folt követ.

A színösszetétele a kubai Amazona leucocephaláéhoz hasonlít, de az utóbbi fehér színe helyett kék, és a nyakon pedig piros helyett sárga szín látható. Élőhelyük belső területein a madarak szinte egymás másolatai. A hímeknél jellemzően piros a nyaki tollazat alapszíne. Ez az elterjedési terület a Goiástól Bahiáig, valamint Tocantins és Piauí közötti vonal mentén húzódik, esetleg Maranhão legdélebbi részéig terjed, ahol sok ketrecben élő papagájjal találkoztam. Ez a különbözőség vajon azt támasztja alá, hogy az Auá egy külön faj, vagy hogy egy elkülöníthető alfaj? A jelenlegi rendszertani elvek alapján az Auát egy, az aestivától valóban különálló fajként úgy lehet elképzelni, hogy az aestivával kapcsolatba kellett, hogy kerüljön, de nem hibridizálódott. Például, az Amazona ochrocephala és az Amazona farinosa élőhelyeik egyes részein kapcsolatba kerülnek egymással, ugyanakkor külön fajt alkotnak, mert nem hibridizálódnak. Az alfajok ugyanakkor kereszteződhetnek, amikor egymással kapcsolatba kerülnek. Éveken keresztül azt gondoltam, hogy az Áuá nem hibridizálódott a tipikus aestivával, az elterjedési területeik perifériáin viszont láttam (ahol érintkezhetnek az aestivával) olyan egyedeket, amelyeknek nem volt határozott sárga kantárjuk; ugyanakkor a madarak egyértelműen mutattak az Auá és az aestiva közti kereszteződésre utaló jeleket. A molekuláris genetikai tanulmányok szerint a valódi Auá genetikailag különbözik. Ez a típus is szárazföldi termeszvárban fészkel, ugyanakkor több kutatásra van szükség ezzel kapcsolatban. A talajközeli fészkelés nevetségesnek tűnhet, de ugyanígy szkepticizmura adott okot, amikor a Psittaculture c. írásomban (1991) utaltam arra, hogy az Alipiopsitta xanthops szárazföldi termeszvárban költ, és nem Amazon papagáj; ugyanis akkoriban még Amazona xanthopsként ismerték. Manapság széles körben elfogadott, hogy a xanthops talajközelben fészkel, és egy különálló (az Alipiopsitta) faj tagja.

Az a feltevésem, hogy az Auá egy külön faj, amit végül külön alfajként fogunk osztályozni, valamint az, hogy az aestivával történő hibridizálódása alfaji szinten elfogadottnak minősül.

3.Az aestiva és a xanthopteryx kontaktzónája nagyon széles. A brazíliai Mato Grosso és Paraná államok középső és déli részén a két típus szabadon integrálódik; úgy tűnik, hogy néhány populáció az Amazona ochrocephalával is hibridizálódik, ami végül a jelenleg még különálló vagy rokon fajok átszervezését fogja eredményezni. Az ebből a zónából, sőt ugyanabból a fészekaljból származó madarak is túlnyomórészt piros vagy egyenlő részben piros és sárga szárnyvégekkel rendelkeznek. Az intergradáció alfaji szinten elfogadható, ezért az alfaj létjogosultságát nem vonja kétségbe.

4.Brazíliában a fejen lévő sárga és kék szín terjedelme nagyon nagy változatosságot mutat, ugyanakkor a megfelelő számú madár vizsgálatakor állandóságot mutat. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy Mato Grosso, Mato Grosso do Sul és São Paulo déli területeinek északi részén élő madarak fején kevés a sárga szín; ez is ritkán terjed át a fülfedő tollakon túlra, és alig terjed a szem körüli gyűrű hátsó részén túlra.

A kék szín a homlokra és a korona első részére korlátozódik. E három államtól délre sokkal színesebb madarakat találunk. A Mato Grosso do Sulbeli Bonitoban, a Mato Grossói Poconéban és São Paulói Itapetiningában találtam olyan egyedeket, amelyeknél a sárga szín a fülfedő tollakon túlra is átterjed a korona és a nyak hátsó részéig. Ezek az egyedek kevésbé színes egyedek populációiban találhatóak.

Az északkelet-Brazíliából származó példányok nagyobbak és hosszabb testűek, mint a Mato Grossoból és São Paulóból származók, de kisebbek, mint a chacói xanthopteryx.

A Bolíviából, Paraguayból és Argentínából származó egyedek is elképesztő szín- és méretvariációkat mutatnak. A Paraguayból és a szomszédos argentínai Formosa tartomány legnagyobb részéről származó egyedek kisebbek és színük egyhangúbb, mint a Chaco régióbelieiké, amelyek sokkal színesebbek (több sárga szín mutatkozik a fejen és a szárnyhajlatokban), és nagyobbak, hosszabb farkuk van, a combon sárga foltjaik vannak, világosabb zöld, gyakran kékesbe hajló alsótestük van. Az egyedek elenyészően kisebbek, mint a Chaco régióból származók, kevesebb sárga, több kék szín van a fejükön, több piros van a szárnyhajlaton, és az Argentinában fekvő Salta és Jujuy nyugati és északnyugati környékéről, valamint Közép-Paraguay és Közép-Bolíviából származóknak sötétzöld alsótestük van. Az argentinai Santiago del Estero és Tucumán területén élőknél egyenlő arányú sárga és kék szín található a fejen, a kék világoskék, és körülbelül hasonló arányban található piros és sárga a szárnyon. Méretük a chacói madarakéhoz hasonló. A chacói típus más időszakban fészkel, mint a többi madár. Például, a Chaco tartományban fekvő Juan José Castellitől a saltai Joaquín V. Gonzalezig és Santiago del Esterótól délre fekvő argentínai elterjedési területen a fiókák akár egy hónappal később repülnek ki a többi típushoz képest.

5.A hangsúlyos kék színű arccal rendelkező egyedek (a sárga szín a szem körüli gyűrűre korlátozódik) minden populációban megjelennek, de Brazíliában a São Paulo, Rio de Janeiro, Paraná és Rio Grande do Sul déli államokra koncentrálódnak. Néhány populációt valószínűleg betelepítettek. Ezek a madarak piros és sárga színt is viselnek a szárnyukon.

A brazíliai kékfejű madarak jelentősen eltérnek a Salta and Jujuy argentínai államokban elterülő Sierra de Santa Bárbara hegyen élő egyedektől. Ezek az egyedek opálzöld jegyeket viselnek, szárnyhajlatuk és fejük teljesen zöld, amely időnként kékbe hajlik, de semmiképp sem sárgába. Kistestűek, vékony felépítésűek. Sok szempontból hasonlítanak az Amazona mercenariára. Ez a populáció izoláltnak tűnik, ezért genetikailag is különbözik. Ezt azonban még nem vizsgálták. Madártenyésztői szempontból újszerű lehet ez a faj, ugyanakkor matt színe miatt nem túl kedvelt faj.

6. A jelenleg Pyrrhura perlata perlata nevet viselő madarat korábban Pyrrhura rhodogasternek hívták, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a piros hasú típus megnevezését alátámasztó kikészített bőrminta valójában egy perlatáé, vagyis egy másik fajhoz, a Pearly Conure-hoz tartozó egyedé.Meggyőződésem, hogy ugyanez történt az Amazona aestivával: a Linné által megnevezett típus ugyanaz volt, amelyet később Berlepsch xanthopteryxként azonosított, és emiatt a piros szárnnyal rendelkező típus azonosítatlaná vált, a Berlepsch által leírt xanthopteryx pedig hibás megnevezés. Ezért ez a faj névváltoztatásra szorul.

Az Amazona aestiva fajtákról alkotott nézetemet összegezve, a herpetológia és az akvarisztika által alkalmazott elvet, vagyis a földrajzi változatok elvét kellene átvennünk. A kígyótenyésztők egy típust gyakran a földrajzi elterjedési helyével neveznek meg. Afloridai Okeetee Hunt Clubból származó Corn Snake Pantherophis guttatust például Okeetee Corn Snake-nek nevezik. Hasonlóan, a Tanganyika-tó Kigomai oldalán élő African cichlid Tropheus duboisit Tropheus duboisi Kigomának nevezik, hogy elkülönítsék a tó más környékein élő, más színekkel rendelkező egyedektől. Az a véleményem, hogy a papagájokkal kapcsolatos egyre gyarapodó gyakorlati ismeretünk igazolja ezt a nézetet. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy azonosítsunk egyes különböző, lokalizált fajokat, annak ellenére, hogy azok hivatalosan még nem minősülnek önálló alfajnak. Ez a helyzet az Európában Bahiának nevezett Auá típussal is. Rövidített névként elfogadható, de szerintem ebben az esetben ezt külön alfajjá kellene nyilvánítani. Ami a köznyelvet illeti, személy szerint az Auá elnevezést részesítem előnyben a Bahiával szemben, egyszerűen azért, mert ez a típus nem egy kis területen élő elszigetelt faj, hanem egy olyan csoport, amely legalább négy brazil államban honos.

A chacói madarat is méltán lehetne külön tudományos elnevezéssel illetni. Nemcsak megjelenésében különbözik, de később is fészkel, mint a kevésbé színesek.

A nevezéktant azért is újra kellene vizsgálni, mert benne az aestiva egyértelműen egy olyan típust jelöl, amit később Berlepsch is leír.

Az új nevezéktannak a Sierra de Santa Bárbara, Auá és Chaco vidékről származó, piros szárnyú típusnak is nevet kellene adnia, és mellőznie kellene a (kettősség miatt) egyértelműen helytelen xanthopteryx megnevezést.

Végül, mivel az Amazona aestivának rengeteg színvariációja van, a madarakhoz hasonló pároztatást javaslom. Ezzel elérhetjük, hogy legalább a lokalizált típusokat megóvjuk a tenyésztés során. Ezzel a papagájjal ez eléggé nehézkes, de nem lehetetlen. Az Auá tenyésztésekor különleges erőfeszítést igényel, hogy megóvjuk a kontakzónából származó példányokkal való pároztatástól, ugyanis fontos lenne megőrizni ennek a nagyon mutatós típusnak a tisztaságát.

Köszi: Tony Silva
Képek: William Warby, Gerben van Heijningen, Silva, Tambako, Matt Watts