Ahogy eddig sehogy – A feketesapkás papagájokról!

2017-12-18T16:44:04+00:00

Pedro Garcia az egyik legmegbízhatóbb idegenvezetőm, már hosszú ideje. Az Eduardo Gomes Nemzetközi Repülőtéren várt engem, egy amazóniai városban, Manausban, Brazíliában. Nem sokkal az érkezésem után lepakoltam a csomagjaim, és már indultunk is a dzsungelbe. A trópusi halaknak is nagy rajongóik vagyunk, így kenut is vittünk magunkkal az erdőbe, ahol a diszkoszhalakat is meg akartuk nézni. Éjjel, mikor a felszínre jönnek. Egy zseblámpával világítottunk rájuk, hogy könnyebb legyen őket elkapni. Természetesen, ha láttunk, a papagájokat is megfigyeltük, vagy célirányosan mentünk keresni őket. Pedro nagyon jól ismerte az erdőt. Sokszor csak mesélt, és az olyan pontossággal játszódott le előttem a ténylegesen helyszínen, mintha csak egy megrendezett film lett volna. Mindenki, akinek őt ajánlottam, mint idegenvezetőt, dicsérte, és kiemelte kedvességét, türelmét, és óriási tudását.

Aznap kora reggel elindultunk északra, az egyik indián rezervátum felé. Megálltunk egy rövid időre reggelizni, kávézni. Tápióka, palacsinta-szerű kenyér brazildióval, és egy kis pálmatermés. Ez egy átlagos reggelije az ottani erdőlakóknak. Egyébként nagyon finom.

Gyorsan befejeztük a reggelit, és elindultunk az erdőben. Körülbelül fél óra telt el, és Pedro megállított, majd egy széthasadt, leszakadt fára mutatott.Az üregből egy, kettő, három, majd egy pár madár jött elő. A madarak feketesapkás papagájok voltak (Pionites melanocephalus). A tollaik színéből látszott, hogy vélhetően egy pár, és annak 3 fiókája lehetett. Ahogyan tipikusan a neo-trópusi kisebb papagájokra jellemző, az üregben aludtak. Először a hangjukat hallatták, majd úgy verdestek a szárnyukkal, hogy közben fogták az ágat, majd tollászkodtak, és végül elindultak az erdőbe táplálékot keresni.

Alkonyatkor tértek vissza, ugyanarra a helyre. Egy másik család jelent meg 19 perccel később. Elmentek az üregbe egyenként, míg elsötétült az erdő.

Évtizedek kutatása alatt számtalan fajnál figyeltem már meg ezt a viselkedést. A Brotogeris nembe tartozó papagájoktól az aratingákig. A feketesapkás papagájokra nagyon jellemző a területük védelmezése. A csoport naponta több alkalommal visszatér, hogy ellenőrizze az üreget. Tanúja voltam néhány nagyon agresszív harcnak, mikor egy másik család egy olyan üregbe merészkedett volna be, amit már elfoglaltak.

Az egyik esetben a 2 madár annyira egymásnak esett, hogy mindketten lezuhantak az erdő talajára harc közben. A feketesapkás papagájok rettentően társaságkedvelőek. Egymás mellett költenek szomszédos fákon, de nem tolerálják egyáltalán, ha valamelyik másik madár az általuk kiszemelt üregbe merészkedik.

A saját megfigyeléseim alapján azt mondhatom, hogy a feketesapkás papagájok egymás társaságában érzik jól magukat. Az üregen kívül gyakran összejárnak, és egy azon fán is fészkel több család gond nélkül mindaddig, amíg a két üreg bejárata ellentétes irányba néz, és nem mennek be egymás fészkébe. A fészek viszonylag keskeny és mély.

Sok tenyésztő panaszkodik arra, hogy ezek a papagájok gyakran összetörik a tojásaikat. Sokszor tapasztaltam az ilyen pároknál, hogyha egy keskeny, mély fészket kapott, aminek a bejárata teljesen sötét – nem megy be rajta napfény, eltűnt ez a rossz szokásuk. Évekkel ezelőtt palack alakú fészket használtam, aminek az első része 15cm átmérűjű, 60cm mély, majd egy nagyobb üregben folytatódott, ami 25cm átmérőjű, és 30cm mély. Nem egy pár törte össze a tojásait akkor, mikor 30cm átmérőjű, 45cm magas, vagy ugyanúgy 45cm széles fészkeket használtunk. A természetben lévő feketesapkás fészkek vizsgálata éppen ezért nem volt valami könnyű feladat. A mostani madaraim röpdéiben a fészek fölött mindig kialakítunk egy kis tetőt, hogy mindig árnyékban legyen az odú.

Nem finnyás evők, extrém mennyiségű ételt képesek elfogadni. A csőrük nagyon éles és erős, képes áttörni a legtöbb erdőben található gyümölcs és mag héját. Az ilyen típusú ételek alkotják az alapvető étrendjük nagy részét. Úgy tűnik inkább a puha, pépes gyümölcsöket szeretik, amelyből a gyümölcslevet is isszák. Képesek szétdobálni a maradékot minden irányba – amit a feketesapkás tulajdonosok szerinte már jól ismernek. Az étrendjükbe beletartoznak még kisebb gyíkok, rovarok, és madarak. Egyszer láttam két rozsdássapkás papagájt (Pionites leucogaster), amint egy gyíkért harcoltak. A madarak egymást kergették fáról fára, majd szem elől vesztettem őket, mikor távolabb repültek az erdőben. A saját madaraimat gyakran láttam, hogy csigát esznek, amik itt Floridában elég gyakoriak. Egyszer egy verebet vadásztak le, ami valamilyen úton átjutott hozzájuk a rácsokon keresztül. Nem volt időm idejében kikergetni. Mire odaértem, már megölték, és részben meg is ették.

A pionites nemzetséghez két faj tartozik. A feketesapkás papagáj, és a rozsdássapkás papagáj. A viselkedésük többnyire azonos. A feketesapkás talán egy kicsit önzőbbnek/ tolakodóbbnak/ magabiztosabbnak tűnik a vadonban.   Láttam már családi csoportokat, akik nagyobb testű papagájokat is megtámadtak, mikor ugyanarra a fára merészkedtek, ahol ők is élelmet kerestek. Soha nem láttam még ilyen harcias viselkedést a rozsdássapkásnál.

A két faj azonos területen fordul elő, amit az Amazonas folyó választ el egymástól. A fehér hasú Pionites leucogaster xanthomerius különbözik a zöld lábú Pionites leucogaster leucogastertől a lábuk színében, ami sárga és zöld. Az összes pionitesnek így az utalás bizonyos alfajokra, mint „fehér hasú” egy helytelen kifejezés.

A legritkább Pionites a sárga-farkú Pionites leucogaster xanthurus. Ennél az alfajnál a faroktollak sárgák. Ez akár hibridizálódhatott a Pionites leucogaster xanthomeriussal, vagy van egy még le nem írt, új alfaja a Brazil/ Bolíviai határnál. Mauricio Herrera információi alapján ennek az alfajnak a középső farok tollai zöldek, és az oldalsók sárgák.

A feketesapkás papagájnak (Pionites melanocephalus melanocephalus) van egy alfaja, az úgynevezett „sápadt” Pionites melanocephalus pallidus. A különbség a lábuk színe: narancs / és a citromsárga.

Vannak olyan állítások, miszerint a feketesapkás, és a rozsdássapkás papagáj hibridizál a vadonban. Gyanítom, hogy a madarak, amikről szó volt, fiatal rozsdássapkás papagájok voltak, még sötét tollakkal a fejükön. Sok évvel ezelőtt megvizsgáltam az egyik neves hibridet az egyik Brazil múzeumban (Museu Goeldi in Belém do Pará). Nem voltam biztos benne, hogy az, ezért a saját madaraimat állítottam úgy párba, hogy hibridek szülessenek. A felnőtt hibridek a rozsdássapkás papagájra hasonlítanak, narancsos tollakkal a lábaikon, és némi fekete színnel a fejükön. Fiatal korukban a narancsos lábtollak nagyon nyilvánvalóak. A madár a múzeumban megkérdőjelezhetetlenül egy rozsdássapkás papagáj volt, mivel a lába citromsárga volt. A fején pedig tipikusan a fiatal madarakra jellemző fekete tollak voltak láthatóak. Sőt, a két fajt még soha nem láttam azonos élőhelyen.

Mint röpdés madár, bámulatos. Furcsák, aktívak, sokat hallatják a hangjukat, játékosak, és ha szelídek, akár agresszívak. Van néhány párom, ami azonnal megtámadja azt, aki a ketrecük közelébe merészkedik. Az én madaraim mindig kapnak valamilyen elfoglaltságot. Játék vagy termést, újságpapírba gyűrt magokat, stb. A természetben, minden útjukba eső üreget megvizsgálnak, ami a fent említett párharcoknak is a kirobbantó oka. Ételkereső játékot is szoktak kapni. Virágcserepeket teszünk a földre, amibe fakéreg, vagy forgács közé kevert magokat teszünk. A madarak szeretik megkeresni ezeket a magokat, és hasznos elfoglaltságot ad nekik. Mindennek célja, hogy mentálisan is lefoglaljuk őket, és megakadályozzuk a pótcselekvések kialakulását, mint pl. a tolltépést, ami erre a fajra elég jellemző.

A madaraimat nagyon változatosan etetem. Élvezik a gyümölcsöket, zöldségeket, csírákat, tésztaféléket, barna rizst, száraz magokat, pelleteket, de legfőképpen a pálma magvakat szeretik, melyek burkolata nagyon kemény, és meg kell velük küzdeniük a termésért.

A sapkások rendszeresen fürdenek. A röpdéim felett automata öntözőrendszer van, de ezek a madara rájöttek, hogyan nyomják be az öntöző szelepét, és így már akkor fürdenek, amikor csak akarnak. Megfigyeltem egyszer egy olyan esetet is, amikor az egyik nyomta a szelepet, míg a másik a csordogáló vízben megfürdött, majd cseréltek, és a másik is megfürdött ugyanígy. Vizet tartalmazó tálakban is megfürdenek. Sokszor nedves leveleket teszek be a röpdéjükbe összekötve, amihez úgy dörzsölőznek, mint a macskák a kanapé széléhez, hogy vizesek legyenek.

A fürdés tisztán tartja a tollaikat. A természetben láttam már őket fürdeni, de nem ittak a vízből, ami egy bromélia erdő közepén volt található. Szintén megfürdenek egy tál vízben, ami egy fa ágára van téve, vagy a nedves levelekben eső után, de én még soha nem láttam őket leereszkedni a földre és fürödni, vagy inni.

Több párt is tartunk egymás mellett. A röpdék 15-30 cm-re vannak egymástól. A szoros kapcsolat serkenti a fészkelési kedvüket. Sőt, még soha nem rakott egyetlen párom sem egyetlen párként tojásokat. Mindig az egymáshoz közelebb lévők, egy csoportban, egy időben fészkeltek.

Átlagosan 4 tojást raknak fészekaljanként. 26 napig melegítik a tojást. A frissen kikelt kicsiken fehér pehelytollak vannak. Könnyen nevelhetőek kézzel, mikor pár hetesek, de néhány tenyésztő óriási nehézséggel neveli őket kikeléstől számítva. Gyanítom, ez azért van, mert könnyen félrenyelnek. Hajlamosak a hátukra feküdni, így a folyékony tápszer könnyen a tüdejükbe jut. Ha kikeléstől kell őket kézzel nevelni, én papír kávéspoharakba rakom őket, amibe szövetet rakok, így megakadályozom, hogy a hátukra forduljanak a kritikus első 4-5 napban. Utána ugyanúgy lehet nevelni őket, mint bármely más papagájt.

Ahogyan a kicsik nőnek, néhány visszaöklendezi az első etetést. Úgy gondolom ez normális körülmények között, egy normális viselkedés. Mi ezt úgy küzdjük le, hogy az első etetésre csak kis mennyiségű tápot adunk, majd megvárjuk. Ezt követően a probléma elmúlik, egészen másnapig, az első etetésig.

Tapasztalatunk szerint 3 évesen ivarérettek, és költenek, ha engedtük a pároknak, hogy maguk válasszák ki egymást. Ha találomra összeállított párról van szó, tipikusan 1-2 évvel később kezdenek költeni.

Az összes pár közül négynek fakérget is teszünk a fészekbe, hogy biztosítsa a rágást. Ez a tevékenység összekoszolja a fehér tollaikat a mellükön, ami alapján tudjuk, hogy fészkelni készülnek. A szülők és a fiókáik egész évben használják az üreget. Sok helyen láttam, hogy szövetből csinálnak ezeknek a madaraknak kis sátrat a ketrecbe, amit alváshoz használnak, de ez nagyon balesetveszélyessé válik, mert kihúzzák a szálakat, és felakadnak benne. Szerintem sokkal jobban megteszi egy erősebb fából készült, hullámospapagájoknak való méretű odú helyette.

Ezek a papagájok nagy örömüket lelik abban, ha egymással játszhatnak. Úgy érzem kínzás őket egykeként tartani. Folyamatosan le kell őket foglalni különböző elfoglaltságokkal, játékokkal. Ha párban vannak, egymást is szórakoztatják a nap nagy részében. Több tulajdonosról tudok, akik többet is tartanak. Játszanak, és beszélnek egymáshoz.

A pionitesek rendkívül érdekes, komikus háziállatok. Ugrálnak, lassan sétálnak, tárgyakhoz dörzsölik magukat, mint a macskák, a hátukra fekszenek, és úgy játszanak, fejjel lefelé birkóznak egymással. Ha fiatal korban nem megfelelően szocializáljuk, egyes esetekben nagyon nagy igényeket támaszthat a gazdával szemben, lehet kiszámíthatatlan, és féltékeny, így a tudatos nevelése elengedhetetlen. A legtöbb csípés oka, ha a tulajdonos benyúl a ketrecbe (területi agresszió). A madarak tekintetét érdemes nagyon kiismerni, mert már abból lehet sejteni, hogy mire készülnek.

A pioniteseket nagyon ajánlom azoknak, akik nagyon lenyűgöző jellemű madarakat szeretnének., amik élettel töltik meg a röpdéket.

Köszi: Tony Silva
Képek: 1,2,3,4,5,6,7