Milyen madár való neked? Buta hullámos? Okos jákó?
Milyen madarat válassz 1. rész! Had oszlassam el azt a mítoszt, hogy a nagyobb madarak okosabbak, a kisebbek butábbak, vagy butácskák, ahogyan sokan emlegetik őket. Az áruk miatt is sokan alábecsülik, vagy éppen túlbecsülik, és képzeletben már irreális elvárásaik lesznek a madárral szemben, végül a madár megy vissza a tenyésztőhöz, mert nem bírnak vele. Mert nem úgy viselkedett, mint egy madártestbe bújt Albert Einstein.
Jó példa erre a jákó. Az egész interneten elterjedt az a mítosz, hogy a jákó a legokosabb papagáj, sőt madár. Erre viszont nincs bizonyíték. Dr. Irene Pepperberg, híressé vált ALEX nevű jákóját 30 éven át tanította és tesztelte, majd bizonyította be, hogy a jákópapagáj (konkrétan az az egy egyede) mire képes. Választása csak azért esett a jákóra – véletlen folytán – mert jó beszédkészséggel rendelkeznek, éppen ezért eredményesebben tesztelhetőbb, mint egy másik faj, ami kevésbé tehetséges ebben. Semmilyen más hosszú távú kutatás nincs a témában más papagájfajokkal – legalábbis nem tudok róla. Másfelől a beszélő papagájok Guiness rekordját egy hullámospapagáj tartja, és az előtte lévő is az volt. Noha őket nem tesztelték tufományosan. 1958-ban a Sparkie Williams névre hallgató hullámospapagáj 531 szót tudott, és 383 mondatot, majd 1995-ben egy bizonyos American Camille Jordan, Puck névre hallgató kedvence 1728 szót tanult meg, és adott elő.

A jákó talán túlságosan is túlértékelt, és nagyobb a reklámja, mint amit a való életben látunk belőle, noha talán többre számítunk. Ugyanez igaz az arákra és a kakadukra. A legtöbb idomár szívesen dolgozik arákkal és kakadukkal. Az arák nagytestűek, színpompásak, és jól mutatnak a színpadon, ráadásul messziről is lehet őket látni. A kakaduk szintén nagytestűek, a fehér szín jól kitűnik, és érdekes bóbitát viselnek a fejükön. Ezek a madarak mellesleg kíváncsiak, nem félénkek, ezért könnyű velük dolgozni. Nem azért dolgoznak velük, mert van egy ranglistájuk a fajok átlagos intelligenciaszintjéről, és a legelsőket választják ki.
Egyáltalán honnan vesszük, hogy egyik papagájfaj intelligensebb, mint a másik, mikor arra a kérdésre is nehezen tudunk válaszolni, hogy ki az intelligens, és mitől az? Ha nagyon definiálni akarjuk, intelligens az, aki a múltban megszerzett tapasztalatait, idegen környezetben tudja hasznosítani.
A dolgot tetézi, hogy általában minden bemutatón ezek a madarak szerepelnek. Érdekes lenne távcsővel figyelni egy hullámos papagájt, miközben éppen integet a színpad közepén, 30 méteres távolságról.
Ez a videó, „Zippo Circus 2012 – Norman Barrett and his amazing budgies,” jó példa, hogy a hullámos papagájoknak is meg lehet tanítani ezeket a feladatokat. Nem is egynek, hanem egyszerre nyolcnak, és amíg az egyik ’dolgozik’, a többiek csendben várnak a sorukra. Köszönhetően a YouTube.com-nak, már akármilyen madárfajra rákereshetsz, és jó szerrel találsz róla olyan videót is, ahol különféle trükköket mutatnak be.
Nem mondom, hogy bármiféle komolyabb tudásom lenne arról, milyen biológiai korlátai vannak a tanulásnak. Nem tudom, hogy melyik faj mire képes, de azt tudom, hogy ezeket a trükköket, amiket madaraknak tanítunk, főleg ilyen egyszerű viselkedéseket, jóformán az összes papagájfajnak meg lehet tanítani, és nem kell hozzá napi 8-10 óra gyakorlás, csak napi 15 perc.
Olcsó madár – drága madár #2. Milyen igényei vannak a papagájoknak? Egy másik tévhit, hogy az olcsó madár igénytelenebb, mint a drága. Egy drágább madár azért drágább, mert kevesebb van belőle, nehezebb tenyészteni, erősebb, drágább voliert kell neki építeni, később lesz ivarérett, kevesebb tojást rak, azt is évente csak egyszer, és gyakran még azt is összetöri, vagy nem termékeny. A fiókáknak csak a bejelentése többe kerül, mint egy másik gyakoribb faj egyetlen egyede.
Az ára nem áll semmilyen összefüggésben azzal, hogy egy madár mennyire okos, vagy válik ideális kedvenccé. Egy millió számra tenyésztett, pár száz, vagy ezer forintos hullámos papagájnak hasonló elemi igényei vannak, mint egy, a kihalás szélén álló közel egyméteres 10 000 euros jácintarának.
Ez pedig a repülésre alkalmas tágas tér, a fajtársakkal való szocializáció és folyamatos kapcsolat, az állandó tennivaló, hogy ne unatkozzanak, és a megfelelő étrend. Röviden fajtársak társasága, és inger gazdag környezet. Ezen felül persze természetes napfény, fürdési lehetőség, megfelelő pára.
Folyt. köv.!