Kérdések amiket fel kellene tenned – de nem teszed.
+ Válaszok gyakori tévhitek ellen. Insta
→ Tartás
Ha ezek közül valamelyiket hallod:
Tartsd egyedül (akkár kézzel nevelt – akár nem).
Tartsd kalitkában (néhány fajnál elfogadható).
Ne adj játékokat a madárnak (akár tenyész, akár nem).
Mindenki tudja, hogy ezeknek milyen káros következményei vannak a madarakra nézve (mentális és fizikális betegségek).
Aki mást állít, az vagy leragadt a múltban, vagy hazudik.
Amelyik régi könyvben ezeket olvasod, elavult. Ahogyan bejött a facebook kor, és mindeneki meg tudta osztani a tapasztalatát,
hamar kiderült, hogy a régi tartási módszerek hibásak – és mint egyedüli kedvencként tartott háziállat – a papagáj nem állja meg a helyét.
Részben azért, amit az előző kérdésnél olvastál. Részben azért, mert maguk sem tudják, részben azért, mert papagájokat tenyészteni megéri.
Egyedüli kedvencnek eladni egy papagájt, ami több tízezertől több százezer forintba kerül – és a bekerülési költség viszonylag alacsony, megéri.
Látszólag azt mondani, hogy a papagájokat párban, röpdében és elfoglaltságokkal kell tartani megéri, mert egyből a dupláját költi el a vásárló. Elméletben. Több százezret költeni egy madárra ami addig él mint egy ember, szinte úgy beszél(het) (sokszor értelemszerűen) mint egy ember, nem nehéz. Itt viszonylag könnyen nyílik a pénztárca, mert egyszeri kiadás. A kalitka 20-120ezer. Ezt még szájhúzva, de talán kifizetik és nem spórolnak.
Viszont amint szóba kerül, hogy ez az álom a madár számára rémálom, és párban kellene tartani (faj-azonosan), építeni kellene neki egy több légköbméteres röpdét (ami elég húzós), és mindezt utána takarítani – gyorsan eléri azt az összeget, amit egyáltalán nem akar vállalni a legtöbb ember.
Ezért könnyű még mindig elhitetni azt, hogy az egyedüli madárral semmi baj, elkérni még egy kis pluszt is – mert jó tenyészetből való. A mellé adott kalitkán meg még lehet egy kicsit keresni.
A papagájok csapatba szokott prédaállatok. Másképpen hallanak, látnak és éreznek, mint mi emberek. Intelligensek és érzelmileg intelligensek. Ezért a tartási körülmények nagyban kihatnak a madár későbbi viselkedésére. A ketrec, a ketrec mérete, elhelyezése, a légkör és a szociális légkör. Lehet, most azt képzeled, “kalitka, csengő/tükör, bele a madár és kész” – ezen nincs mit tárgyalni. “Más is így tartja“. “Az állatkereskedésben is ezt árulják.” Ez elméleti vakság. Beszerzed a madarat, aztán jobb esetben rájössz: amit gondoltál, és ami a valóságban van, az két teljesen más dolog.
Hogyan ad valaki jó tanácsot? Ha szakkönyveket olvasol, pár bekezdés után rájössz, hogy vannak olyan könyvek, amik arra tanítanak, hogyan kell úgy madarat tartani – hogy a madár egészséges és boldog legyen.
És vannak olyanok, amik azt taglalják, hogyan lesz olyan madarad, ami az ember igényeinek a legjobban megfelel. – Ez utóbbinak van rengeteg olyan következménye, ami miatt a papagájod leépül mentálisan és fizikálisan.
Lehetséges-e az, hogy egy saját fajtársaival, és az emberrel is jól kijövő madarat neveljünk? A jó hír, hogy igen. A rossz hír, hogy ezért tanulni, megérteni, és tenni is kell.
Ez a módszer arra szolgál, hogy a fiókát elveszik szüleiktől, fecskendőből táppal nevelik, és ez idő alatt szelíd madár válik belőle – ami ellenkező esetben nem nagyon történne meg. A nevelés alatt azonban vannak az agyfejlődésnek olyan sorompói, hogy pl. ha nem éri a madarat addig a korig egy bizonyos inger (mint pl. a fajtársak látványa/közelsége), akkor képes magát “embernek hinni”. Ennek az eredménye később könnyen lehet problémás viselkedés. Ez ellen lehet tenni, ha ismered az ehhez kapcsolódó nem csak tenyésztői tapasztalatokat, hanem kutatásokat, és az agyfejlődésről jelenleg ismert tényeket.
Ez a kérdés baromságnak tűnhet de tudni kell rá a választ. Sokan szeretnének papagájt (főleg idősebbek) társaságnak, vagy csak érzelmi töltést remélnek tőlük. Mások egyszerűen csak szeretik őket nézni, feldobják viselkedésükkel a hangulatot, csodálják, hogy emberi nyelven képesek beszélni/ hangokat utánozni. Egyesek anyagi haszon miatt próbálják tenyészteni/ vagy kombinálni a kellemest a hasznossal.
Legtöbbször ebből a listából pont a madarak igényei/ boldogsága marad ki – amint az emberé kielégült. Morális és etikai szempontból az elsődleges célja a papagájtartásnak az, hogy magabiztos, önálló, a fajtársaival együtt élni és szaporodni képes madarakat neveljünk – akik jól érzik magukat a saját bőrükben. Minden más csak ez után jön.
A szocializáció nagyon divatos szó, a jelentését már annál kevésbé értik. A szocializáció folyamatos. A születéstől a halálig tart. A szocializáció a társadalmi együttélés folyamata. Társas viselkedésekből szerezett tapasztalat, amely során megtanuljuk a társadalmi együttélés szabályait.
Az emberi környezetben tartott madarat szocializálni kell emberekkel, és saját fajtársaikkal. Ellenkező esetben egy az emberektől félő – és a madarakkal rendben kijövő, vagy az emberekkel jól kijövő – és a fajtársait semmibe vevő/ vagy azoktól félős madarad lesz. Mind a kettő esetnek megvannak a jó és rossz oldalai – de ha valamelyik hiányzik, a madár szívja meg.
Ez csak abban az esetben működik az ember és a madár számára megfelelően, ha mind a kettő tevékenység a megfelelő időben zajlik (agyfejlődés), és a megfelelő módon.
A sok ellentétes tanács, vagy leginkább vélemény között nehéz eligazodni. Ne számítson a válaszoló kora, neme, vagy hogy mióta tart madarakat. Csak azzal foglalkozz, hogy amit mond, mi alapján mondja. Mindig kérdezz rá, hogy “Honnan tudod?”. Kérdőjelezd meg azt is, amit válaszolt, és próbálj a végletekig elmenni. A működő dolgok megismételhetőek – ennyi a lényeg.
Valamint gondolkozz hosszú távon. A madár csőrére ráütni ha csíp – ésszerűnek tűnhet. Rövidtávon. Ugyanis mi van ha az a csípés a madár szemszögéből jogos volt – te meg még bántottad is? Mi van – ha a madár szemszögéből a büntetés nem számít büntetésnek?
Mi van, ha a madár szemszögéből már a kalitkában lenni is büntetésnek számít? Így kezdődik az ördögi kör.
Mi van, ha a szelíd fiatal madár nem tartja meg azokat a tulajdonságokat, amelyekért megvetted? Szelíd madarat nevelni mindenki tud – ám nem mindegy, hogy hogyan fog viselkedni felnőttként. Ugyanis az egyik csak 1-3 évig tart, az utóbbi pedig életfogytig.
A szelídség lehet egy rossz beidegződés következménye: pl. nem megfelelő szocializáció következtében az emberektől nem fél (a magányos felnevelés, később magányos tartás miatt egy ideig – ez járhat problémás viselkedéssel). Valamint a szelídség lehet mint következmény, a megfelelő társas együttélés jele.
→ Idomítás
Az idomítás szóról rögtön arra asszociálunk, hogy az állatokat minden lehetséges eszközzel, akaratuk ellenére vegyük rá valamire, amit mi kitaláltunk. Régen ez így is volt, amikor még vaslapot melegítettek a medve talpa alatt, hogy 2 lábra álljon, és úgy tűnjön, mintha táncolna. Ezután vezényszót rendeltek a viselkedéshez, és a medve már “táncolt” is. – Mára azonban épeszű ember nem csinál ilyet, többek között azért is, mert ennek olyan nemkívánatos következményei vannak, hogy az állat megutál minket, és csíp/rúg/megöl.
Az idomítás nevelés. A nevelés tanítás. A tanítás alatt a madár valamit tanul. A tanulás pedig új ismeretek elsajátítása miatt bekövetkezett viselkedésváltozás.
Egy papagájt nem tudsz rávenni arra, amit ő nem akar megtenni – anélkül, hogy meg ne utálna. Visszatenni a ketrecbe, kézre venni, leszedni a függönykarnisról, kézre hívni a madarat nagyobb távolságból könnyen szenvedésbe fulladhat – pedig ezeket naponta fogod csinálni. Aztán jön a befogás/ betuszkolás, törölközővel megfogás, és ez azt eredményezi, hogy lesz egy madarad, ami majd nagy ívben elkerül téged, vagy csíp ha felé nyúlsz.
Amelyik már önállóan eszik, igen. Fél éves korútól az utolsó napjáig. Minden egyes faj. Teljesen mindegy mikor kezded, vagy egy öreg madárral kezdesz. Másodgazdás madaraknál kifejezetten javasolt, mert az idomítás eleve bizalomépítő hatású. Egy először látott öreg madárral gyorsabban építheted a bizalmat idomítás által, mint egy fiatalnál nélküle. Hullámostól az aráig. Ne tévesszen meg, hogy egyik elméletben okosabb mint a másik. Ezekre a feladatokra bármelyik madár megtanítható.
Minden interakció közted és a madarad között, egy alkalom arra, hogy valaki tanítson/ és valaki tanuljon valamit. Minden egyes érintkezés/ cselekvés alatt ez megtörténik. Rajtad múlik, hogy a viselkedés motivációit megérted-e, vagy tudsz-e rajta változtatni. Minden egyes viselkedés alatt te, vagy a madarad tanul valamit – és később ez a tanulság lesz az adott viselkedés motivációja. Minden viselkedés “törölhető” és felülírható. Rajtad múlik, hogy ezt mennyire tudatosan kontrollálod. Minden viselkedésed következményének tudatában vagy, vagy csak tippeled?
Ezekre a trükkökre első ránézésre nincs is szükség. Viszont amint rájössz, hogy alap dolgokat kb. 10 perc megtanítani, hogy ezek a bonyolultabbnak tűnő dolgok pofonegyszerűek és az előzőekre épülnek – nincs megállás.
A második: A tanulás biológiai szükség. Ha megtanultál valamit és nem változtatsz, unalmassá válhat. A madarak imádnak tanulni, és sokszor nem is jutalomért, hanem a cselekvés élvezetéért tanulnak. Egy ketrecbe zárt madarat nem sok inger ér, és nem sok sikerélmény. Az idomítás egy olyan tevékenység, ami folyamatosan mélyíti és építi a bizalmat.
Nem. Az idomítás maga bizalomépítő. Ha a madarad a ketrecben frászt kap ha csak ránézel, ha felé lépsz vagy bedugod hozzá a kezed – ne keseredj el. Viselkedésváltozást anélkül is el lehet érni, hogy hozzáérnél a madárhoz.
Akárki, akinek van napi 10 perce – és ez nem valami olcsó marketingszöveg.
Úgy is mondhatnám, hogy akárki – aki kapcsolatba lép a madarával.
Ahogyan már olvashattad, minden interakció a tanítás és tanulás lehetősége.
Egy alapozó tréning után (ami kb. napi 3x 10perc 1 héten át) – és ami alatt a madár már tanul trükköket – csak rajtad múlik, hogy mit tanítsz meg. Minden bonyolult trükk amit látsz, egy egyszerű feladat egyetlen lépéssel továbbfejlesztett változata. Egy “lépcsőfokot” ebből megtanítani, pár perc. Ezután jön a gyakorlás, ami csak ismétlést jelent. Ezért napi 1-2x 10perc foglalkozással kb. 1 hónap alatt teljesen el tudod sajátítani annak a fortélyait, hogy mit hogyan kell megtanítani. Ennyi időd mindig van a madaradra. – Ez után már csak a kreativitásod szab határt annak, hogy mit szeretnél elérni.
Az együtt töltött idő hasznos, de önmagában nem elég. Beszélni hozzá, magokkal etetni, vakargatni/ simogatni a tollát nem elegendő. A papagájok olyan intelligens, és érzelmileg intelligens állatok, akik egy ülőrúdon való üldögéléstől, és ezeknek a “tevékenységeknek” a szisztematikuson módon való ismétlődésétől szó szerint meg tudnak őrülni. A játékokon túl tanulni, nem unatkozni, és minden nap egyre jobbnak lenni valamiben, mindig egy fokkal emelni a lécet – elérni, és megkapni érte a jutalmat (fizikai és mentális) az élet magasiskolája. Közhelyes idézeteket írhatnék ide, és mind igaz lenne. A boldogság nem cél, hanem irány. Sarkosítva: cselekvés nélkül nincs boldogság.
Ha fél fellépni a karodra, fél bizonyos tárgyaktól (akár játékoktól), ne ess kétségbe. A karodra való fellépéskor, vagy pl. mikor az asztalra akarod tenni és ő ellenkezik, valójában ezeknek a viselkedéseknek a következményeit tagadja meg. Ha a következményeket (vagy az előzményeket) megváltoztatod, akkor a végeredmény mindjárt más lesz.
Az idomítás nem jó mindenre. Megtanulhatsz kommunikálni, visszaszorítani és finomítani egyes nem kívánt viselkedéseket. Viszont előfordulhatnak olyan hormonális/ időszakos viselkedések, amiket javasolt inkább kikerülni, mint szakadatlanul foglalkozni vele.
Vegyük újra: Az idomítás nevelés. A nevelés tanítás. A tanítás következménye a tanulás. A tanulás új tapasztalatok által bekövetkezett viselkedésváltozás. Erre vannak olyan sémák, amelyek alapján rá tudod venni a madaradat a kívánt viselkedésre. Tudományosan hangzik, az is – de egyszerű. Amire neked szükséged lesz ebből, azt a való életben is hasznát fogod venni bizonyos helyzetekben – hiszen idomításkor csak részben beszélünk a papagájok viselkedésről. Ez a viselkedés tudománya.
Teljesen mindegy mit mondok, a lényeg az, hogy a gyakorlat bizonyítja – mindez megismételhető. Nem működne az elmélet, ha nem lenne megismételhető. De megismételhető – és ennyi a lényeg. A tudomány erről szól, semmi többről.
